| Zempléni Árpád Általános Művelődési Központ | | Nyomtatás | |
| 2009. szeptember 08. kedd, 10:24 |
Tállya a Zemplén hegység ölelésében fekvő közel 2.500 fő lakosú település.A nevelés-oktatás nagy múltra tekint vissza a községben. Számos volt tanítványunk egyetemi, főiskola végzettségű (többen jelenleg a tantestület tagja), vagy jó szakmai tudással rendelkező mesterember lett. Az iskola jelenlegi épülete 1970-ben épült nyolc tanteremmel, külön épületben tornateremmel. 1991-ben nagyszabású bővítésre került sor, ami tágas tetőtéri helyiségeket jelenti. Az intézmény 1996-ban névadójának Zempléni Árpád költőt, műfordítót választotta, aki Tállya szülötte. A gyermek-és ifjúságvédelmi munka legfontosabb feladatának tartjuk a megelőzést, a prevenciót. Az iskola élete, munkája, programjai mind-mind a tanulás, a tudás fontosságát, a szabadidő hasznos eltöltését, az egészséges életmódot, a sportot, a világra nyitott szemmel tekintő ember fontosságát hirdeti, segíti elő. Ez a szemlélet vezeti az iskola hosszú távú terveit, amit megfogalmaztunk az intézmény pedagógiai programjában is, és ez határozza meg mindennapi munkánkat. A változó világ, a szülők, a társadalom elvárásai új feladatok elé állította iskolánkat. A 2003/2004-es tanévtől Alapfokú Művészetoktatási Intézményként is kutatjuk, gondozzuk a tanulóinkban rejlő tehetséget. A népzeneoktatás nagy hagyományra tekint vissza a községben, így elsőként a citera tanszak jött létre, majd a képzőművészet, a néptánc-társastánc, drámajáték foglalkozások közül választhatnak tanulóink. Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy minél több, hasznos időt töltsenek el a tanulók az iskolában. Ezt segíti a kialakított számítástechnikai szaktanterem Internet használattal, a kémia szaktanterem, az iskola épületében működő Könyvtár, ami egyben községi feladatokat is ellát. Nagyon népszerű a tanulók körében a Teleház, ahol szintén informatikai ismereteiket gyarapíthatják játékos formában. Az intézményben tágas ebédlő áll rendelkezésünkre, így megoldott a tanulók helyben történő étkeztetése is.Sikerült kialakítanunk egy speciális termet, ahol a fejlesztő pedagógus nyugodt környezetben foglalkozhat a sajátos nevelési igényű tanulókkal. A korszerű oktatáshoz rendelkezünk a szükséges informatikai- és szemléltető eszközökkel. Nagyon büszkék vagyunk tágas, szép iskolánkra. Tanulóink is jól érzik magukat az intézményben, aktívan részt vesznek a folyosók, tantermek díszítésében, nagyon vigyáznak a rendre, a tisztaságra. A tanulólétszám az elmúlt években településünkön is, az országos tendencia szerint csökkent. Az óvodáskorúak valamint a születések számát tekintve viszont kedvező jövőképet kapunk. A diákok száma várhatóan kedvezően alakul, növekedést mutat.Jelenleg az intézmény tanulólétszáma 171 fő, évfolyamonként egy osztállyal. A tanulók 20 %-a roma tanuló. Az előző tanévben pedagógiai programunkat kibővítettük a cigány etnikai oktatással. Ez a mi iskolánkban azt jelenti, hogy felmenő rendszerben, jelenleg az 1-2. osztályban cigány népismereti órákon vesz részt minden tanuló. Ennek célja az, hogy a diákok ismerjék a kisebbséghez tartozó társaik kultúráját, szokásait, irodalmi-, képzőművészeti alkotásait. A nem roma származású szülők is kedvezően fogadták a program beindítását, hiszen az egymás mellett élés, a tolerancia kialakulásának alapelve egymás megismerése. A tanulók 29%-a halmozottan hátrányos helyzetű. Ez azt jelenti, hogy mindkét szülő legmagasabb iskolai végzettsége 8. általános és a család rendszeres nevelési támogatásban részesül. A szociokultúrális hátrányok csökkentése érdekében bevezettük az integrációs felkészítő programot. Ez a pedagógiai rendszer az iskola életébe egy speciális szempontot, az együttnevelés fogalmát emeli be. Az integrációs felkészítés pedagógiai rendszerének lényege a tapasztalati tanulás és az együttműködés. Ehhez kapcsolódóan jelenik meg a képességek és a hozott tudás, a tapasztalat és az értékrend szempontjából heterogén intézményi környezet megteremtésének feltételrendszere, amely nem a leszakadók felzárkóztatására, hanem az egymástól tanulás pedagógiai erejére épül.Iskolánk alapító okiratában is rögzítette és felvállalta a sajátos nevelési igényű gyermekek integrált oktatását. A 2004/2005-ös tanévben örömünkre szolgált, hogy a tanulók a sokoldalú, egyéni fejlesztő foglalkozások eredményeként sikeresen teljesítették a tanévet. Az iskola tanulólétszáma lehetőséget ad a családias légkör kialakítására. Mindenki ismer mindenkit, lehetőségünk van felkutatni minden egyes tanulónk problémáját, gondját és személyre szabottan megoldást találni. Ebben nagyon fontos szerepe van a rendszeres családlátogatásnak, a beszélgetéseknek, a közös programoknak. A művészeti képzés mellett, tanórán kívüli foglalkozások keretében a tanulók különböző szakkörökön bővíthetik ismereteiket. Angol-, német nyelvi-, biológia-, matematika-, informatika szakkör, háztartási ismeretek foglalkozás, énekkar várja a diákokat. Nagy hangsúlyt kap az iskolában a rendszeres testmozgás. A testnevelés órákon kívül kézilabda-, kosárlabda-, futballedzés, tömegsport foglalkozások segítik a tanulók erőnlétének, állóképességének javítását, fejlesztését. Kolléganőnk jelenleg gyógytestnevelői továbbképzésen sajátítja el a speciális ismereteket. A következő tanévtől a testnevelés órák keretén belül foglalkozik majd a tanulókkal. Különös tekintettel az alsó tagozatos gyerekekre, hiszen ezen a területen is nagyon fontosnak tartjuk a prevenciót. Rendszeres, heti kapcsolatban vagyunk a gyermekorvossal, védőnővel, aki egészségügyi vizsgálatokkal, felvilágosító előadásokkal segítik a munkánkat. Körzetünkben működik az úgynevezett „kortárs előadók” hálózata. Ez azt jelenti, hogy a szerencsi Bocskai István Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanulói a szükséges továbbképzések elvégzése után az általános iskolások 7-8. osztályos tanulói részére interaktív előadásokat tart a fiatalokra veszélyt jelentő társadalmi jelenségekről, a dohányzásról, az alkoholról, a kábítószerekről, az AIDS-ről. A középiskolásoktól bátrabban mernek kérdezni a fiatalok. Igyekszünk az őszinte légkör megteremtéséhez úgy is hozzájárulni, hogy ilyenkor csak a diákok vannak együtt a teremben. A helyi Rendőrőrs munkatársai „Bűnmegelőzési előadások” keretében hívják fel a fiatalok figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre. Az iskolában működő Diákönkormányzat kirándulások, mozi- színházlátogatás, Farsangi bál, Suli-buli szervezésével biztosítja a kulturált szórakozás lehetőségét.Számos iskolai-, körzeti- és megyei versenyen vesznek részt tanulóink, ahol sikereket érnek el. Minden hónapban iskolagyűlés keretében értékeljük a tanulók tanulmányi munkáját. A legjobb eredményt elért diákok és a legjobb átlagot nyújtó osztályok jutalomban részesülnek. Ezzel is ösztönözni szeretnénk a még jobb eredmények elérésére tanulóinkat. A fent említett programunkat egy több évtizede együtt dolgozó, nagy tapasztalattal és szaktudással rendelkező, innovatív tantestülettel sikerül megvalósítani, akiket a gyermekek szeretete vezérel. Iskolánkban a preventív munka eredményeként jó hangulatú, eredményes munka folyik. Hisszük, hogy minden gyermek tehetséges valamiben, és ezt a valamit, nekünk pedagógusoknak kell megtalálnunk a mindennapi munkánk során. Honlap: www.iskola.tallya.hu Ujjné Muhi Melinda igazgató |

Tállya a Zemplén hegység ölelésében fekvő közel 2.500 fő lakosú település.
A gyermek-és ifjúságvédelmi munka legfontosabb feladatának tartjuk a megelőzést, a prevenciót. Az iskola élete, munkája, programjai mind-mind a tanulás, a tudás fontosságát, a szabadidő hasznos eltöltését, az egészséges életmódot, a sportot, a világra nyitott szemmel tekintő ember fontosságát hirdeti, segíti elő.
Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy minél több, hasznos időt töltsenek el a tanulók az iskolában. Ezt segíti a kialakított számítástechnikai szaktanterem Internet használattal, a kémia szaktanterem, az iskola épületében működő Könyvtár, ami egyben községi feladatokat is ellát. Nagyon népszerű a tanulók körében a Teleház, ahol szintén informatikai ismereteiket gyarapíthatják játékos formában. Az intézményben tágas ebédlő áll rendelkezésünkre, így megoldott a tanulók helyben történő étkeztetése is.
A tanulólétszám az elmúlt években településünkön is, az országos tendencia szerint csökkent. Az óvodáskorúak valamint a születések számát tekintve viszont kedvező jövőképet kapunk. A diákok száma várhatóan kedvezően alakul, növekedést mutat.
Az integrációs felkészítés pedagógiai rendszerének lényege a tapasztalati tanulás és az együttműködés. Ehhez kapcsolódóan jelenik meg a képességek és a hozott tudás, a tapasztalat és az értékrend szempontjából heterogén intézményi környezet megteremtésének feltételrendszere, amely nem a leszakadók felzárkóztatására, hanem az egymástól tanulás pedagógiai erejére épül.
Rendszeres, heti kapcsolatban vagyunk a gyermekorvossal, védőnővel, aki egészségügyi vizsgálatokkal, felvilágosító előadásokkal segítik a munkánkat.
Az iskolában működő Diákönkormányzat kirándulások, mozi- színházlátogatás, Farsangi bál, Suli-buli szervezésével biztosítja a kulturált szórakozás lehetőségét.